A Szociális és Munkaügyi Minisztérium humánerőforrás-fejlesztési operatív programján (Hefop) még 2005-ben sikeresen szerepelt az enyingi Vas Gereben Művelődési Ház és Könyvtár. A kistérségi felnőttképzést támogató központok kialakítására 44 millió forintot nyertek - tudtuk meg Nemes Diánától, a művelődési ház igazgatójától, projektmenedzsertől. A résztvevők konzorciumot alakítottak, melynek tagja lett továbbá Bicske, Ercsi és Polgárdi művelődési háza, valamint a képzéseket bonyolító Székesfehérvári Regionális Képző Központ. A projekt lényege, hogy a művelődési házakban kialakított konzultációs központok, valamint a tanulási folyamatot szervező szakemberek (tutorok) segítségével a hallgatók e-Lear-ning rendszeren (internetes tanulás, távoktatás) keresztül sajátították el a tananyagot, s készültek fel a vizsgákra. A hallgatók az e-Pegazus on-line távoktatási rendszerrel dolgoztak, melynek kifejlesztője és gazdája a székesfehérvári székhelyű e-Learning Hungary Kft. A másfél éves projekt zárókonferenciával fejeződött be a múlt pénteken az enyingi művelődési házban. A mezőföldi város és a kistérség felnőttképzési helyzetét Tóth Dezső polgármester elemezte; a felnőttképzés támogatásáról, jogi hátteréről Ságiné Dudar Zsuzsanna, a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ enyingi kirendeltségének vezetője adott tájékoztatást. Az internetes tanulásról, a virtuális iskoláról, az újszerű képzés tapasztalatairól Nemes György, az e-Learning Hungary Kft. ügyvezetője számolt be; a felnőttképzés gyakorlati oldaláról, a projekt alakulásáról Petróczi Ferenc, a Székesfehérvári Regionális Képző Központ koordinációs irodavezetője szólt. Az ingyenes képzéseken elsősorban mun- kanélküliek, álláskeresők, gyesen lévők és magukat átképezni kívánók vettek részt, a négy településről összesen 166-an (számos hallgató több tanfolyamot is bevállalt ). A 18 hónap alatt a rendszerbe összesen 22 ezer 300 belépés történt, tanulással 10 ezer 500 órát töltöttek el a diákok . A négyféle képzésen - PC alapismeret, OKJ-s képesítést adó reklám- és marketing ügyintéző, európai számítógép-használói (ECDL), gyógynövénygyűjtő és -termesztő - eddig összesen 136-an tettek sikeres vizsgát. Az ECDL képzésnél többen vannak, akiknek már csak a negyedik moduljuk hiányzik, így a végzettek száma várhatóan növekedni fog. - Elodázhatatlan a szakképzés szerkezeti változása, tovább kell bővíteni a felnőttek képzését, átképzését, a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő ismeretek megszerzését biztosító tanulási formákat és lehetőséget - hangsúlyozta Nemes Diána. - A képzési helyszínek a lakókörnyezetben könnyebben elérhetők, a számítógépes, internetes távoktatás, tanulás tartalmi, térbeli és időbeli rugalmassága is a munkaerő-piaci mobilitást segítheti. A tanfolyamokon végzettek lehetséges elhelyezkedéséről jelenleg még nem állnak rendelkezésre adatok; amint megtudtunk viszont, az Ercsiben tanulók közül hatan már találtak munkát. A konferencián a projekt hosszú távú fenntarthatóságáról is szót ejtettek. A rendszer 2012-ig használható, és használni is szeretnék. Internetes távoktatás, tanulás: tartalmi, térbeli és időbeli rugalmasság Megjelenés dátuma: 2007. október 30. 04:29.00 |